Tanulj meg hatékonyan hirdetni a Facebookon, és sokszorozd meg a bevételeidet!

A Facebook egy igazi aranybánya azok számára, akik megtanulták profin használni. Ez nem varázslat, és számodra is elérhető!

Ismerd meg a Facebook hirdetésekben rejlő óriási lehetőségeket!

Megéri erre időt fordítanod, hiszen az egyik leghatékonyabb hirdetési rendszerről van szó, és – a Google AdWordsszel ellentétben – itt nem szükséges százezreket elköltened, mire sikerül kialakítani egy jól működő szisztémát. Akár napi pár száz forinttal is el lehet kezdeni, a határ pedig a csillagos ég. 

Mert ne feledd: a  célcsoportod most is ott ül a Facebook előtt, és alig várja, hogy lecsaphasson a szuper ajánlataidra – de ha nem vagy jelen, akkor valaki másnak a szuper ajánlatára fog lecsapni.

Legyél te az, akitől ma vásárolnak!

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy:

  • Teljesen mindegy, mennyi pénzt tudsz ma költeni a Facebook reklámokra, az biztos, hogy rövid időn belül a többszörösét keresheted vissza,
  • Nem kell marketingzseninek vagy szövegíró-bajnoknak lenned ahhoz, hogy a hirdetéseid üssenek, mint az ipari áram, és pénzt hozzanak,
  • Nem kell felesleges köröket futnod, mert már most megmondom neked, hogy mi is az, amire kár pazarolnod az idődet, a pénzedet és az energiádat, mert nem fog működni. 
  • De azt is megtudod, hogy mi az, ami viszont működik!

Sosem beszélek olyasmiről, amiben nem hiszek, és ami nem működik. A Facebook marketing tapasztalataim alapján kőkeményen, nagyon hatékonyan működik. A Facebook – mint marketingeszköz – önmagában is elegendő ahhoz, hogy egy vállalkozás nyereségesen működhessen. Minden tudatos vállalkozó felfedezte már a Facebook hirdetések jelentőségét és a Facebooknak köszönheti a vevői jelentős százalékát. Úgy gondolom tehát, hogy ennél hatékonyabb marketingeszközt ma, 2017-ben nem ajánlhatok neked.

Ha eldöntötted, hogy nem akarsz többé vakon kísérletezni, hanem inkább turbó sebességre kapcsolnál, akkor ez az a tréning, amire most szükséged van:

FACEBOOK HIRDETÉSEK ONLINE TANFOLYAM

 

Tanuld meg hatékonyan és eredményesen használni a hirdetéseket, és profitálj ebből a szuper marketingeszközből, ami futószalagon hozza majd neked a vevőket!

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója néhány év alatt a világ 6. leggazdagabb embere lett. Gondolod, hogy az emberek kifizetnének ennyi pénzt a Facebook hirdetésekre, ha nem lenne őrülten hatékony?

Konkrét, azonnal használható tippek és trükkök

Gyakorlati tapasztalaton alapuló, sokszorosan kipróbált, működő módszerek

Részletes, alapos, lényegre törő leírások

Rengeteg példa 

Több mint 200 oldal tudásanyag 

Kimondottan kisvállalkozók számára készült tanfolyam

 

Miben segít neked pontosan a tanfolyam:

Facebook stratégia

A tréninget a megfelelő Facebook stratégia megalkotásával kezdjük. Ezt meg kell értened ahhoz, hogy a Facebook hirdetés ne pénzkidobás legyen, hanem minden egyes hirdetésre elköltött forint a sokszorosát hozza vissza. Tisztázzuk, hogy a Facebook hirdetéseket hogyan tudod összhangba hozni az értékesítési rendszereddel. Meghatározzuk a hirdetési céljaidat, amelyhez könnyen hozzárendelhető a megfelelő hirdetéstípus. Megtudod, hogyan érdemes megtervezni a hirdetéseidet.

A hirdetéskezelő használata

Megismerkedünk a hirdetéskezelővel és annak felépítésével, beállításaival. Megismerjük a hirdetések hierarchiáját (kampány, hirdetéssorozat, hirdetés), a hirdetések szabályait. Megnézzük, milyen tartalmak azok, amelyeket nem hirdethetsz a Facebookon, a képválasztás szabályait, lehetőségeit és korlátait, a számlázási beállításokat.

Célozz, mint egy mesterlövész!

A Facebook hirdetések lelke a tökéletes célzás: számos példával megfűszerezve megmutatom, hogyan válassz célcsoportot, és hogyan készíts számára hirdetést. Hogyan írd meg a szöveget, hogyan válaszd ki a tökéletes képet, és ami a legfontosabb: hogyan állítsd be a tökéletes célzást. Megmutatom, hogyan tudsz különféle tulajdonságok és érdeklődési körök szerint célozni, remarketing hirdetést készíteni (azoknak, akik már jártak az oldaladon), retargeting hirdetést csinálni (saját adatbázis alapján hirdetni) vagy éppen hasonmás közönségeknek hirdetni (akik olyanok, mint a célcsoportod). Megtanulsz olyan profin célozni, mintha egy Dragunov mesterlövész puskát használnál!

Hirdetéstípusok

Egyenként részletesen, példákkal mutatom meg a különböző hirdetéstípusokat: a hirdetéskezelő nélkül elkészíthető egyszerű hirdetéseket (pl. a bejegyzéskiemelést), és a hirdetéskezelőben elkészíthető hirdetéstípusokat (pl. Márkaismertség, Helyi ismertség, Konverziók, Lead gyűjtő hirdetés...stb.) Lesz szó az Instagram és Messenger hirdetésekről, valamint a különféle hirdetés-formátumokról, mint például a Linkgaléria vagy Slideshow hirdetés. Megmutatom, hogyan készítsd el a konverziót mérő Facebook pixelt, és hogyan helyezd el a weboldaladon. A különféle statisztikákról is szó esik.

Rengeteg példa

Jó példák és rossz példák sorát hozom el neked, hogy lásd, hogyan érdemes, illetve hogyan nem szabad csinálni. Ezekből a legkönnyebb tanulni, inspirációt szerezni.

Miért szeretik a tanfolyamosaink a MarketingMánia tudásanyagait?

Íme, néhány vélemény:

 

Szeretem a tanfolyamaidban, hogy semmi felesleges maszlagot nem tartalmaznak. Feketén-fehéren, tömören le van írva mit, mikor és hogyan érdemes csinálni. - Zsuzsa

Jól strukturáltak, gyakorlatorientáltak és valódi tudást adnak. A tananyagok nem száraz elméletből állnak, könnyen követhetőek és a lényegre koncentrálnak. Nagyon szeretem bennük, hogy működő példákkal segítik a munkámat, hiszem látom, hogyan csinálja más, és azt is megmutatják, hogyan nem kellene csinálnom. Kifejezett előny, hogy a megvásárolt tudásanyagot időkorlát nélkül használhatom. - Nóra

Szuper anyag jól összefoglalva. - Tamás

Tetszik a stílusod. Nincs semmi maszlag, egyszerűen tényként közlöd a receptet :) - Zsuzsa

Mind a Facebook marketing tanfolyam, amit megvásároltam, mind a blogodon, fb helyeken általad megosztott információk nagyon hasznosak számomra! Értéket teremtesz, értéket adsz – számomra pont azt és pont akkor ahogy most szükségem van rá -, úgyhogy NAGYON KÖSZÖNÖM! - Erika

Végre egy rendkívül összeszedett anyag! Könnyen érthető és emészthető tanfolyam. Rengeteget tanultunk belőle, amit azonnal alkalmaztunk is a gyakorlatban. Mindenkinek szívből ajánlom, kivéve a konkurenciát! - Kata

Mi van a tanfolyamban és mennyibe kerül?

Az online tanfolyamból megismerheted a Facebook hirdetések rejtelmeit, a stratégiától kezdve a technikai beállításokon át a szövegírásig.

Részletesen megmutatom, melyik fajta hirdetés mire való, mikor érdemes használni, és hogyan készítsd el őket.

Arról is lesz szó, hogy milyen hibákat lehet elkövetni és hogyan kerüld el ezeket. A Facebook hirdetéseket könnyű elrontani, ha nem veszed figyelembe azokat az elveket, amelyeket mindenkinek be kell tartania, aki profitot szeretne, nem pedig kidobni a pénzt az ablakon. 

A MarketingMániánál megszokott lényegre törő, részletes, alapos leírásokat találsz a tanfolyamban. 

És mennyibe kerül ez a tudás?

Ha százezrekért adnám, akkor is megérné, hiszen ez a tudás nekem már sok milliót hozott, és neked is fog, ha nem csak megvásárolod, hanem használod is.

Ezt az aranyat érő tudásanyagot mégsem aranyáron adjuk. Így minden adott a számodra, hogy elsajátítsd a Facebook hirdetések minden csínját-bínját!

A tanfolyam ára: 16.900 Ft

(ennyibe kerül, nincs plusz áfa!) 

A tanfolyam most utoljára vásárolható meg ennyiért. 


De ez nemcsak egy egyszerű tanfolyam, sokkal többet kapsz ennél:


Örök elérés

Nálunk nem kell számolgatnod, hogy mikor jár le az elérésed a tanfolyamhoz: mi minden tudásanyagunkhozhoz örök elérést adunk, az online felületen bármikor elérheted a leckéket. Minden tanfolyamunk egy felületen érhető el.


100% Frissesség Garancia

A tanfolyamokat időről időre frissíteni szoktuk, hogy mindig a legaktuálisabb anyag legyen előtted. A frissített verziókért soha nem kell újra fizetned, mint más marketinges cégeknél: mi úgy gondoljuk, hogy ez az alap, nálunk ez automatikusan jár. Vagyis nálunk nem csupán egy tudásanyagot vásárolsz, hanem évekre szóló befektetést eszközölsz. 


Facebook ügyfélcsoport

A tanfolyam mellé jár a tagság a MarketingMánia ügyfelek zárt Facebook csoportjába is, ahol mindig elérhető vagyok én is, de egymástól is rengeteget tanulunk. Több száz jó fej, tanulni vágyó, Hozzád hasonló kisvállalkozó társaságában lehetsz!

Gyorsasági bónusz

Lehet ezt még fokozni? IGEN! Ha megrendeled, és 3 munkanapon belül ki is fizeted a tanfolyamot, akkor megkapod ezt is:

A Facebook hirdetések sikertörvénye (e-book):

Ebből az írásból megtudhatod, mi az oka a Facebook hirdetések sikerének, vagy éppen sikertelenségének. Vigyázat, szemfelnyitó információk!

Ezt az e-bookot csak azok kapják meg, akik a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül fizetnek.

 

Megrendelési időszak: 2017. november 17-21.

Még ennyi ideig rendelheted meg:

nap
óra
perc
másodperc

Tudnivalók:

1. Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.

2. Elállási jog: Az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől a szolgáltatás megkezdése előtt. Elállási szándékodat kérlek, e-mailben jelezd az info@marketingmania.hu címen!

3. Amennyiben megrendeled a tanfolyamot, de nem fizeted ki és nem is jelzed e-mailben az elállást, a továbbiakban sajnos nem áll módunkban kiszolgálni Téged.

4. A tanfolyam kezdete után a fogyasztó nem jogosult a 14 munkanapos elállási illetve szerződésfelmondási jogával élni, a a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól rendelkező 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.

5. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Megrendelem gombra történő kattintással a Gömöry Marketing Bt-vel kötöd. Minden cégadat megtalálható itt: http://www.marketingmania.hu/adatvedelmi-nyilatkozat/

6. Fizetési módok: banki utalás vagy banki befizetés. Ha rózsaszín csekkel, esetleg PayPallal szeretnél fizetni, kérlek írj az info@marketingmania.hu címre!

7. Számlázás módja: a tanfolyamról e-számlát küldünk e-mailben. Papír alapú számla küldése nem áll módunkban.

8. Megrendelésed után e-mailben azonnali visszajelzést fogsz kapni a fizetési tudnivalókról, amit keress a postafiókodban (ha nem találod, nézd meg a Spam vagy Promóciók mappában). A befizetés megtörténtét követően megkapod hozzáférésedet a tanfolyam belső felületéhez.

9. A MarketingMánia zárt Ügyfélcsoportjához a tanfolyami felülettel egy időben kapod meg a hozzáférést.

10. Kérdés, kérés, probléma esetén ide írj: info@marketingmania.hu

Oszd meg, ha tetszett!