Az Anyabázis bemutatja:

2019-06-29

Jelentkezési határidő
A nap bármely szakában
Nap
Óra
Perc
Másodperc

Vállalkozni menő!


Az Anyabázis eddig sikeresen bemutatta, hogyan tud vállalkozó édesanyáknak segíteni elérni a közönségét, akik édesanyák és kismamák voltak. De ÚJ kihívás elé állítottuk magunkat! Ezúttal azon vállalkozó édesanyáknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik a többi vállalkozót tudják termékeikkel és szolgáltatásaikkal segíteni.

Azt gondolom, manapság ez egy elég nehezen elérhető réteg, sokszor pedig a túlkínálat ÓRIÁSI és nagyon nehéz kitűnni a tömegből.


IDÉN NYÁRON NEKED SEGÍTÜNK!


Ki vagyok Én?

Pár mondatban rólam és az Anyabázisról, hogy tudd, miért is fordulhatsz bizalommal hozzám:

Kertész-Takács Kinga

Az Anyabázis projekt alapitója, valamint a Laura's Room vezetője.


2018 nyarán azzal a céllal indult az Anyabázis első kuponfüzet projektje, hogy vállalkozó édesanyáknak segítsünk népszerűsíteni termékeiket és szolgáltatásaikat édesanyák körében, megfizethető áron. 

2018 szeptemberében pedig megjelent az első termékkatalógus is, melyben több, mint 80 vállalkozó anyuka mutathatta be termékeit egy fotósorozat keretében.

2019 lesz igazán az Anyabázis éve. Négy teljesen különböző projekt, négy teljesen eltérő téma, négy nagyszerű lehetőség kezdő vállalkozóknak. Tarts velünk!

Miért Én tudnék segíteni?

Mindig is szenvedély irányította a munkásságom; ha hiszek egy munkában vagy egy projektben, az utolsó erőmmel is a célt szolgálom. Ez a karrieremben is rengeteget segített. 19 éves koromban kezdtem dolgozni egy multinacionális cégnél, ahol 3 év alatt 5 egyre komolyabb pozícióban sikerült helyt állnom. (Itt találod meg szakmai pályafutásom részleteit >>)

Nem mellesleg, én is kisgyerekes családanyuka vagyok, így tudom jól, mekkora kihívás gyerekek mellett a család megélhetéséről is gondoskodnod. Ezért is szívügyem, hogy minden anyuka bizniszének egy kezdő löketet tudjak adni, összegyűjtve minden tudásomat és tapasztalatomat.

Ez a projekt Neked szól, ha:

  • VÁLLALKOZÓNAK SZÁNT TERMÉKET ÉRTÉKESÍTESZ VAGY KÉSZÍTESZ
  • VÁLLALKOZÓKNAK SZÁNT SZOLGÁLTATÁST TUDSZ NYÚJTANI

Például:

  • Csomagolástechnika
  • Nyomtatás
  • Logózás
  • Könyvelés
  • Ügyvédi segítség
  • Coach
  • Grafikus
  • Web Designer
  • Szövegíró
  • Virtuális Asszisztens
  • Tanácsadó egy speciális területre

Ez csak egy pár azok közül amivel segítheted a vállalkozókat.

Hogyan fog kinézni a projekt?

Készülni fog egy Kuponmagazin, amiben szuper ajánlatokkal kedvezünk vállalkozóknak.

A kuponmagazin meg fog jelenni nyomtatva és online formában is. 1000 darabot tervezünk nyomtatni, amit különböző vállalkozóknak szánt fizikális helyszínekre és rendezvényekre tervezünk kihelyezni.

A kuponmagazin kiegészítéseképpen pedig megalkotjuk az “Anyu vállalkozik” című online magazint, melyben a kuponmagazinban megjelent hirdetők mind 1-1 teljes oldalon bemutatkozhatnak és referenciákkal mutathatják be munkájukat.



Minden területről az első három jelentkező fog bekerülni a kupon magazinban ami nyomtatott és online is elérhető lesz, és egyben lehetőséget kap arra, hogy egy teljes oldalon az “Anyu vállalkozik” online kiadványban is megjelenjen és bemutatkozzon, referencia munkákkal tűzdelve, hogy felfigyeljenek minél többen a munkásságára!

Tudjuk, hogy önmagában rengeteg költséggel jár egy reklámanyag elkészítése és nyomtatása. Fizetni a grafikusi munkát, a nyomtatást, a logisztikát, stb. - ezek a tételek attól függőben hány helyre szeretnél eljutni a saját kiadványoddal, akár több száz ezer forintot is elérhetik.

Én viszont egy ilyen prémium megjelenítést nem ennyiért biztosítok! Mint feljebb írtam, nekem a célom, hogy a vállalkozó anyákat felöleljem és együtt, egy ideális, sikeres és profitáló üzletet tudjunk megteremteni olyan szuper lehetőségekkel, mint ez!

A közel 1000 példányunkba való bekerüléshez öt kedvező árú csomagunk közül is választhatsz:

Azaz:


  • Kicsiben is feltűnök! Csomagunk (negyed oldalas megjelenés): 
    14.000 Ft + ÁFA
  • Féloldal nem félsiker! Csomagunk (féloldalas megjelenés): 
    20.000 Ft+ ÁFA
  • Mindent bele! Csomagunk  (teljes oldalas megjelenés): 
    36.000 Ft+ ÁFA
  • Ezüst Csomagunk  (fél oldalas megjelenés + PR cikk az Anyabázis oldalán): 
    22.000 Ft+ ÁFA
  • VIP csomagunk  (teljes oldalas megjelenés + PR cikk az Anyabázis oldalán): 
    38.000 Ft+ ÁFA


    (Egy-egy csomag részleteit tekintsd meg táblázatunkban!)

Korábbi kuponmagazinunk egyik résztvevője
Puskás Krisztina, a Jelel a Babám! babajelbeszéd oktatói program kidolgozója: 


"Nagyon örültem, amikor tudomást szereztem az Anyabázis kuponmagazin indulásáról! 
Mivel a saját célpiacom pont megegyezett a magazin által megcélzottak körével, így egyből tudtam, hogy ott a helyem, így elsők között jelentkeztem. 

Kingától a teljesség igényével szerkesztett segédanyagokat kaptunk, folyamatos volt a tájékoztatás,és különösen hálás voltam azért, mert mindig nagyon hamar, részletes és pontos válaszokat kaptam a felmerülő kérdéseimre.

Az elektronikus kuponfüzet esetén már érzékelhető volt az a tendencia is, hogy nem elégszik meg az Anyabázis csapata egy elég jó kuponfüzettel, hanem a korábbi visszajelzéseket beépítette az újabb kiadványba, a legjobb akar lenni ezen a területen.

A babajelbeszéd tanfolyamaimra való jelentkezők között szép számmal akadtak olyanok, akik hivatkoztak a kuponkódokra, így nekem már az első kiadványnál meg is térült a korábban befektetett összeg. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom az Anyabázis kuponfüzetben való részvételt, hisz együtt sokkal könnyebb megszólítani azokat a családokat, akikért nap mint nap dolgozunk.
"

FOGLALD LE TE IS A HELYED!


Ha úgy döntöttél, nem szalasztod el ezt a rendkívüli lehetőséget és inkább élsz vele, kiválasztott csomagoddal töltsd ki kérdőívünket
ide kattintva!


Anyabázis Kuponmagazin 2018

4500 nyomtatott példány

  •  Online: kizárólag a Bababarát Szállások oldalán (45000 fős elérés)
  •  82 résztvevő vállalkozás
  •  24 oldal

Anyabázis Katalógus 2018

Online terjesztés

  •  80 résztvevő vállalkozás
  •  40 oldal
  •  Közös coworking nap keretében fotóztunk, gyermekfelügyeletet biztosítva
  •  Olvasottság: 3000 fő (2018.11- 2019.01 között)

Karácsonyi kuponfüzet 2018

Online terjesztés

  •  Karácsony előtti kampány, FB reklám: 24.000 fős elérés
  •  Olvasottság: 6100 fős
  •  Átkattintási arány átlagosan: 20%
  •  Átkattintások összesen: 30.000

Anyabázis Kuponmagazin 2019

15.000 nyomtatott példány

  •  Online hamarosan
  •  35 résztvevő vállalkozás  

Még ennyi ideig csaphatsz le:

Nap
Óra
Perc
Másodperc