A kurzus témakörei

Az Áramlás Gyakorlata kurzus során megtanulhatod, mi is az az Áramlás, hogyan használhatod fel, miként haladj a segítségével hatékonyabban, és mi az az öt lépés, ami által Te is beléphetsz az Áramlásba.

Az Áramlás fogalma

Az Áramlás messze túlmutat az egyén flow-élményén: ebben az egész világ részesül, és bárki beléphet, aki készen áll rá.

A különbség Áramlás és flow között olyan, mint a különbség egy sebes sodrású, vad hegyi folyó és a rajta való evezés között.

Határozd el magad az Áramlásban való haladás, az anyagi, lelki, szellemi bőség mind tisztább és teljesebb, folyamatos megélése mellett.

Hangzóanyag hossza összesen: 15 perc

Az öt felkészítő lépés

Mielőtt belépnél az Áramlásba, egy öt lépésből álló előkészületet fontos végigcsinálnod. Ezt nevezzük a Felkészülés Öt Lépésének.

Minden egyes lépést egy-egy állat szimbolizál. Ennek fontos szerep jut, mert tapasztalataink szerint az azonosulás révén az emberek képesek átvenni annak a rezgéseit, jellegét, sőt jellemét, akivel, amivel azonosulnak.

Hangzóanyag hossza összesen: 18,5 perc

Az Áramlás Gyakorlata

Az Áramlás Gyakorlata eleinte hosszadalmasnak tűnik, ám ahogy gyakorlatot szerzel benne, napi pár perces elfoglaltsággá gyorsul fel.

Az Áramlásba úgy lépj be, hogy pontosan tudod, mit teszel, mi a célod. Ehhez pedig társuljon tiszta és erős akarat, hogy végig is viszed, amit elterveztél.

Mert így az Áramlás a szövetségesed lesz!

Hangzóanyag hossza összesen: 7,5 perc


Korábbi hallgatóink véleménye:


Online elérhetőségeink:

.