Elhidegültetek egymástól?

Csak lakótársak vagytok?

A legutóbbi kapcsolatodban is megszűnt az intimitás?

Hova lett a szenvedély közületek?

Már nem lobog a tűz minden nap, de még csak hetente sem?


Élesszétek fel 

a tüzet újra 

a kapcsolatotokban!

A legtöbb párkapcsolat, házasság hullámzik:

egyaránt vannak hegyek és völgyek. Az elején csodálatos a szerelem, talán ki sem akartok kelni az ágyból, aztán elkezdtek önállósodni, és már nem MI vagytok, hanem ÉN és Ő.

Az is csökkentheti a köztetek meglévő intimitást, ha:

egyikőtök vagy mindkettőtök nehéz életszakaszba kerül. Például betegség, karrierválság, halál, gyász, fel nem dolgozott krízisek, traumák miatt.

Távolabb kerülhettek egymástól akkor is, amikor:

gyereketek születik, és nem kívánjátok egymás testét-lelkét egy ideig. Vagy amikor a gyerekek fontosabbá válnak, mint Ti egymásnak.


A helyzetetek azonban nem reménytelen! 

A lejtőről, az eltávolodásból ismét feljuthattok a csúcsra!

Igen, hiszem azt, hogy

Te is lehetsz boldog

a párkapcsolatodban,

és élhetsz szép házasságban.

Ez az én szakmai hitvallásom: 

boldoggá tenni mindazokat, akik most még nem azok.

Találkozzunk! Ennyi idő van hátra a kezdésig:

00 Days
00 Hours
00 Mins
00 Secs

Ismerj meg!

Az előadó:

Szabó Tibor - Coach.TibTib

vagyok 

sok év önismereti munkával 

és számos képzéssel 

a hátam mögött.

Rólam:

Párkapcsolati és kommunikációs szakember, könyvek szerzője

Okleveles kommunikációs és HR-szakember, valamint coach vagyok.

Az Igazságügyi Minisztérium regisztrált mediátora.

Több mint kétezer (!) óra egyéni és csoportos önismereti munka áll mögöttem (analitikusan orientált és pszichoterápia, pszichodráma és más képzések).

Kócsollak

Interaktív önismereti könyv 8 témáról 100-nál több gyakorlattal 264 oldalon

Így élünk (túl) mi

Interaktív könyv a krízisekről 8 interjúval 30-nál több gyakorlattal 312 oldalon.

    Munkáim:

    Coach és Terapeuta-jelölt

    Családrendszer terapeuta-jelöltként és családkonzulens-jelöltként egyéneknek, pároknak és családtagoknak tartok terápiás konzultációkat.

    Ezernél több órában tartottam kommunikációs órákat, tréningeket.

    Közel 20 év tanári, tréneri és előadói tapasztalattal rendelkezem.

    Szintén ezernél több órában vezettem coaching- és mediációs folyamatokat.

    Ügyfeleim egy része visszatérő, már járt nálam, illetve sokan ajánlanak engem megbízhatóságom, szaktudásom, empátiám és elfogadásom miatt.

    Ügyfeleim a magánéletükkel kapcsolatban főleg a következő témákban keresnek meg:

    párkapcsolati problémájuk,

    önbizalomhiányuk,

    kommunikációs nehézségeik,

    személyiségfejlesztés iránti igényük,

    konfliktusaik kezelése,

    előrelépésük a karrierjükben.

    Csatlakozz most!

    Jelentkezem Tibor - Coach.TibTib párkapcsolati önismereti Facebook-csoportjába, 

    ahol a tagságom szintén ingyenes:

    Jelentkezem

    Szabó Tibor - Coach.TibTib,

    a párkapcsolatok, a kommunikáció és konfliktusok szakértőjének
    2023. május 15-én, hétfőn 19:00 órakor kezdődő webinárjára.


    Amiért érdemes végig maradnod:

    • ez most énidő lesz számodra, Önmagadért és a párodért, kapcsolatodért leszel jelen,
    • megteheted az első lépést azért, hogy megtaláld újra köztetek a nagy szerelmet - szenvedélyt - intimitást, a párkapcsolati boldogságot, a házasság szépségét,
    • felteheted a kérdéseidet,
    • meglepetés vár Rád.

    A webinár Zoomon zajlik majd, ehhez a linket e-mailben kapod meg.

    Jelentkezéseddel elfogadod az Adatvédelmi szabályzatot, és egyúttal feliratkozol Szabó Tibor hírlevelére. 

    Megadhatod a születésnapodat (nem kötelező), ha szeretnél meglepetést kapni tőlem!

    .